Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szépségápolás

 Haj forevör:)

Tavasszal a természettel együtt mi magunk is megújulni vágyunk, hiszen a hideg tél igénybe vette az egész szervezetünket, bőrünket és hajunkat is. A megújuláskor ne csak új frizurára, tehát stílusváltásra gondoljunk! Hanem arra is, hogy újra tavaszi pompában ragyoghasson hajunk. Ez természetesen nem megy magától.

Az egészség és a megfelelő odafigyelés a gyönyörű hajnak is elengedhetetlen két feltétele csakúgy, mint a körömnek, vagy a bőrünknek. Tudta azt, hogy a haj növekedése a megfelelő étrenden is múlik? És hogy a hajhullást legtöbbször a vashiány idézi elő? Olyan ételeket kell fogyasztanunk, melyek vasban gazdagak. Ilyenek a hús, a tojás, a gabonapelyhek, a hüvelyesek, a gyümölcsök. Aranyszabályként leszögezhetjük, hogy az egészséges életmód szervezetünkre kívül és belül is jó hatással van.

Tudta azt, hogy hajunk havonta kb. 1 centimétert nő és naponta 50-100 hajszálunk hullik ki? Ha egészséges a hajunk, egy szál akár 5-10 dekagrammot is képes megtartani. Ha az előbbi feltételek nem teljesülnek, azaz a hajunk jobban hullik a kelleténél, oda kell figyelnünk rá, hiszen ez egy visszajelzés fizikai állapotunkról.

Hajunk korpásodásakor is át kell gondolnunk a lehetséges okokat: az étkezés, a stressz mind-mind okozói lehetnek ennek a kellemetlen tünetnek.

Ilyenkor a tél elmúltával természetes vágy a hajvágás, ezt az egy utat látjuk a töredezett hajunk hatékony ellenszerének. Tudta azonban, hogy városi legenda az, ha a hajvágástól erősebb hajat remél? A jó idő közeledtének hajunk is nagyon örül, hiszen a hajszárító is rongálja, szálkássá teheti hajunkat, főleg ha nincs rajta hideg levegő funkció. Ha semmiképpen nem száradhat a hajunk természetesen, akkor figyeljünk oda, hogy ne tartsuk túl közel fejbőrünkhöz a forró levegőt fújó hajszárítót.

Tavasz elején ajánlott egy komolyabb hajregeneráló kúrát tartani, hogy hajunk légiesen könnyed legyen, mint a tavaszi szellő.

Tippek:
- Igyon meg naponta legalább 2 liter szénsavmentes ásványvizet, a hajának is jót fog tenni!
- Hajmosás után öblítsük le a hajat hideg vízzel!
- Figyeljen a kihulló hajmennyiségre! Ha úgy tapasztalja, hogy több hullik a kelleténél, érdemes szakemberhez fordulni.
- Fogyasszunk elegendő húst, tojást a megfelelő vastartalom miatt!
- Ha száraz a haja, használjon hajpakolást és kevesebb, illetve a hajának megfelelő hajformázót!
- Hajmosás után használjon mindig balzsamot a tökéletes állag elérése érdekében, de ügyeljen arra, hogy a megfelelőt válassza! Figyeljen azonban arra, hogy öblítse ki tökéletesen a balzsamot, miután pár percig hagyta haján hatni!

 

 Rami-tippek:

Mitől szépülnek a hazai hírességek? Múlt héten VJ Esztit kérdeztük, most Rami árult el öt egyszerű tippet, amit bárki használhat, hogy tegyen a szépségéért.

 

1. Nagyon fontos a bőrápolás, nekem különösen, mivel nagyon könnyen kiszáradok, az arcbőröm viszont zsírosabb. Minden reggel és este mossunk arcot, ha tehetjük, langyos, vagy hűvösebb vízzel, és ne feküdjünk le sminkben, akármennyire is fáradtak vagyunk! Fürdés után mindig pótoljuk az elvesztett folyadékot, ne sajnáljuk a testápolót! A problémásabb területeknek már fiatalabb korban is szenteljünk nagyobb figyelmet, hogy később ne okozzanak problémát, hiszen tudjuk, hogy a nők kötőszövetei lazábbak, nem árt a feszesítést mihamarabb elkezdeni. Ehhez kapcsolódik a második tipp:

 

2. Nagyon fontos a testmozgás, én nagyon szeretek kardiózni, és inkább a taposást, mint a futást részesítem előnyben, mert ha sokat fut az ember, nem csak a zsírból, hanem az izomból is tud fogyni, a taposás viszont csak formásít. Én legalább heti háromszor elmegyek edzeni.

 

3. Sok vizet kell inni, mert gyorsítja az anyagcserét, véd az emésztési problémák ellen, és a bőrnek is nagyon jót tesz. Naponta 2 liter folyadék mindenképp jót tesz, de ne a cukros üdítőket igyuk, hanem tiszta vizet, ha lehet, buborékmenteset, mert a szénsav nem tesz jót a toroknak, és puffaszt is.

 

4. Nagyon fontos, hogy olyan dolgokat vegyünk magunkhoz, amik egészségesek, étkezzünk változatosan. Én nagyon szeretem a halat például, a szénhidrátbevitelt pedig inkább délelőttre időzítem (egy pogácsa még nem jelent veszélyt), és lefekvés előtt 4-5 órával már igyekszem kerülni az étkezést. Néha elcsábulok egy bögre kakaóra alvás előtt, aztán mindig megbánom :)

 

5. Amit még nagyon ajánlok, hogy sok teát fogyasszunk! Zöld citromos teát szoktam inni este, nagyon egészséges. Egyébként naponta egy-egy csésze zöld tea csodákat művel!

Lola-tippek:

 

Hogyan szépülnek a hazai hírességek? Ultrapop Vicky és Tóth Gabi már adott ötleteket, most pedig a Cometen is fellépő Lolát faggattuk, hogy szerinte mit tehetünk a külsőnkért...

 

1. Sok vizet iszom. Minden étkezest 1 pohár vízzel kezdek. Utána kevesebbet tudok enni és a bőröm is szebb.

 

2. Hetente elmegyek 15 percre a szoliba. Nem viszem túlzásba, de egy kis szín kell.

 

3. Ha sokáig ébren voltam, másnap felrakok egy maszkot. Gyorsan eltünteti a karikákat.

 

4. Minden sminkelés előtt alaposan bekenem a bőrőm hidratálóval. Szebb lesz a sminkem és a bőrömnek is jót tesz.

 

5. Figyelj oda magadra! Én kéthetente egyszer egy egész napot Debrecenben töltök, ahol a fodrászom befesti a hajam, és manikűröztetek. :)

 Kardashian-tippek:

A mindig tökéletes megjelenésű Kourtney és Khloe Kardashiannak van mit a tejbe aprítani, ennek ellenére nem feltétlenül költenek vagyonokat szépségápolási cuccokra. Egy interjúban elárulták, hogy néhány olcsó, otthon is egyszerűen használható trükkel tartják csúcsformában magukat.

 

A szép bőr titka a lányok szerint a petrolátum, hétköznapi nevén vazelin. Khloe elárulta, hogy hetente egyszer vazelinnel keni be térdét és könyökét, és éjszakára sem mossa le a kenőcsös anyagot – másnapra csodálatosan puha lesz a bőr ezeken a könnyen szárazzá váló területeken.

 

KÍVÁNCSI VAGY A SZEXI KARDASHIAN FÜRDŐRUCIKRA? KATT IDE!

 

Hasznosak a szépségtippek – Kourtney Kardashian a Shape címlapján

 

Hogy ne kenje össze az ágyneműt, Khloe a bekent területeket bekötözi, vagy egy lábfejénél lyukas zoknit húz térdére, könyökére. Kourtney a gyógyszertárakban is kapható hámosító kenőcsre esküszik, napozáshoz is ezt használja, mivel szerinte a krém nem engedi kiszáradni a bőrt.

 

A lányok anyjuktól, Kris Jennertől is tanultak egy hasznos és olcsó trükköt: forró törölközőt terítenek arcukra, majd egy idő után alaposan átdörzsölik a bőrüket. „A hőtől kitágulnak a pórusok, és amikor átdörzsöljük az arcunkat, ki is tisztulnak” – árulta el a legolcsóbb arctisztító trükköt Khloe. Nektek is vannak ügyes házi szépségtippjeitek? Osszátok meg!

A SZÉPSÉGÁPOLÁSRÓL

 

 

Hogyan változtassuk egy hosszú éjszaka után karikás, táskás szemeinket élénk, gyönyörű szemekké? Természetesen korrektorral! Ezt mindannyian tudjuk.

De ha szeretné, hogy pillantása még fényesebb legyen, esetleg szemei nagyobbnak tűnjenek: Próbálja szemét alul, a pillákon belül egy fehér szemceruzával kihúzni! Így nemcsak frissebbnek látszik majd, de látszólag meg is nagyíthatja szemeit!

                                                                                                               

Ha nincs rengeteg időnk elkészülni az esti partira, és egy készenlétben álló sminkes csapatot sem rejtegetünk a szobában, íme, néhány ötlet, hogyan nézhetünk ki elkápráztatóan akkor is, amikor kevés idő alatt kell elkészülnünk.

 

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy az esti buliba készülve az idő kicsúszik a kezünkből, a bébiszitter természetesen ilyenkor késik, a gyerekek még igénylik az együtt töltött időt, az esti partira a ruhát pedig még ki sem vasaltuk. Semmi gond, íme néhány tipp, hogyan legyen csodálatosan szép pár perc alatt…

•Őrizze meg „hidegvérét”! Zuhanyozzon le a megszokottnál hidegebb vízben, ezáltal teste nem hevül fel és nem kezd el izzadni. Tusolás után pedig kenje be bőrét testápolóval, hogy visszanyerje annak ragyogását.

•Változtasson külsején pillanatok alatt! A legnagyobb változást hajviseletével tudja elérni. Ha hosszú a haja és általában kiengedve szokta hordani, próbálja meg felfogni. A fejtetőn szorosan összefogott lófarok nagyon divatos, ráadásul könnyen kivitelezhető: fésüljük ki hajunkat, majd fogjuk össze a fejtetőn. A megfelelő eredmény érdekében, fontos, hogy a copf igazán szoros legyen, különben idővel lejjebb csúszik. Ha rendelkezésünkre áll hajsütővas, válasszuk szét a már összefogott copfot maximum 2-4 nagyobb tincsre, süssük be a tincsek végét, majd ujjakkal óvatosan igazítsuk meg, hogy természetes hatást keltsen. A végén a frizurát fixáljuk hajlakkal: az összefogott részt azért, hogy az esetleges szálló hajszálakat elkerüljük, a copfot pedig azért, hogy a hullámokat megőrizzük! 

Visszafogottabb megoldás lehet egy álkonty-szerű frizura: első lépésként hajunkat összefogjuk, megcsavarjuk, és nagyfogú csattal rögzítjük a tövénél. A hajvégek így felfelé állnak, melyeket lefelé „visszahajtunk” és alul rögzítünk egy apró csattal. Utolsó lépésként a hajat megigazítjuk, hogy eltüntessük a nagyfogú csattotcsatot, és lakkal rögzítjük a frizurát.
 Mindkét frizura további előnye, hogy nem frissen mosott hajból könnyebb megcsinálni, ezáltal megspórolhatja a hajmosás, és a beszárítás idejét.

•Ruhája legyen egyszerű, mégis hatásos! Egy merészebb mintájú, egyrészes ruha, magas sarkú cipővel a legpompásabb öltözet egy bulira, ráadásul felkapni is csak pár másodpercig tart. Természetesen a klasszikus fekete mini is tuti választás, ha megfelelő kiegészítőkkel viseljük!

•Ne próbáljon meg hollywoodi külsőt varázsolni magának! Sminkje legyen egyszerű. Az alapozót gyorsabban fel lehet vinni (és szebben is), ha kézzel alapozunk. Egy egyszerű szemceruzával és szempillafestékkel is elkápráztató szemet varázsolhat magának pillanatok alatt! 
 
Így többé nem kell félnünk egy jó buli előtt, hogy nem fogunk jól kinézni!

Még egy tuti tipp:
Spórolja meg a vasalást! Zuhanyozáskor akassza fel ruháját a fürdőben – a gőznek köszönhetően a legtöbb gyűrődés kisimul.

                                                                                                                

Megjelenésünk meghatározó része a frizuránk. Vajon Ön mindig elégedett hajával vagy csak azokon a napokon, amikor fodrásznál járt?

 

Sam McKnight – sztárfodrász és a Pantene nemzetközi nagykövete – szerint a nagyszerű stílus az egészséges kinézetű- és tapintású hajnál kezdődik. Ne féljen, mindezt könnyebb elérni, mint gondolná, még mindennapi feladatai teljesítése mellett is! Eláruljuk mi a szép haj titka:

Mi tesz egy hajat széppé?
A könnyű kezelhetőség, a selymes- és puha tapintású, fényes haj csak néhány azon tulajdonságok közül, amelyek Sam McKnight szerint a szép hajat jellemzik. Más szóval, hajkoronánk akkor igazán szép és egészséges, ha erős, dús hatású és hajvégeink nem töredezettek.

Környezeti hatások
Viszont nem élünk burokban. A légszennyezés, rohanó életvitelünk, a munkába járás, az UV sugárzás, az uszodai víz, a gyakori festetés, hajformázás, a hajvasaló, vagy éppen a hajszárító használata mellett nem csoda, ha hajunk gyakran fakónak, élettelennek tűnik, ráadásul még töredezik is.

Hogyan ápolja haját?
A mindennapi stressz csökkentése és az egészséges táplálkozás két olyan dolog, amivel nem csak hajtincseinken segíthetünk, ám nem elhanyagolható a hajtípusnak és állapotának megfelelő termékek kiválasztása, használata sem. Ha már sikerült megtalálnunk a hajunknak legmegfelelőbb terméket, akkor a későbbiekben semmiképpen se váltsunk!

Gyors tippek
Kövesse az alábbi 10 tippet, hogy haja mindig ápolt és egészséges külsejű legyen!

1. Kezdje az alapoknál, válasszon hajának megfelelő sampont és balzsamot! A Pantene samponok és balzsamok olyan ápoló és kondicionáló hatóanyagokat tartalmaznak, melyek segítenek pótolni az elvesztett nedvességet, ezáltal védve a hajat a kiszáradástól és töredezéstől fésülködés közben is.

2. Hajmosás előtt fésülje ki haját, így eltávolíthatja a kócokat, melyek a vizes haj kifésülését megnehezítik, és felesleges töredezéshez vezetnek. 

3. Mielőtt nekilátna a hajmosásnak, bizonyosodjon meg róla, hogy a víz nem túl meleg, a forró víz ugyanis nem tesz jót a hajszálaknak!

4. A sampont apró, körkörös mozdulatokkal masszírozza a fejbőrbe, ezzel is serkentve a fejbőr vérkeringését! Öblítse le bő vízzel, majd ismételje meg! 

5. Ezt követően haja hosszának és mennységének megfelelően vigyen fel balzsamot hajára a hajtövektől egészen a hajvégekig! A legjobb hatás elérése érdekében hagyja haján pár percig hatni!

6. A balzsamot langyos vízzel öblítse le, ügyelve, hogy haját ne dörzsölje össze!

7. Tenyere, vagy egy száraz törülköző segítségével nyomja ki hajából a vizet, majd egy ritkafogú fésű segítségével finoman fésülje ki.

8.  Hetente egyszer, de legalább minden második, harmadik alkalommal használjon hajpakolást, mely a balzsam egy intenzív formája, haja meg fogja hálálni!

9. A hajszárítót – lehetőség szerint - állítsa közepes hőfokozatra és fújás intenzitásra. A túl meleg levegőtől ugyan hamarabb megszárad a haja, de egyúttal a haj természetes nedvességtartalma is elvész, melynek következményeként kevésbé lesz rugalmas és ellenálló a sérülésekkel szemben!

10. Fordítson gondot haja ápolására két hajmosás között is! Használjon száraz hajra alkalmazható ápoló folyadékokat és hajvégápolót!

Nincs más hátra, minthogy élvezze a ragyogó és egészséges haj érzését!

                                                                                                                

Válasszon hajának megfelelő Pantene - terméket! 

Vékonyszálú, lelapuló hajra próbálja ki az új Pantene Aqua Light kollekciót!

Fakó, élettelen hajhoz használja a Pantene Nature Fusion termékcsaládot!

Igénybevett, festett hajhoz ideális megoldást nyújtanak a Pantene Color & Energy termékek

Dús haj eléréséhez próbálja ki a Pantene Sheer Volume termékeket!

Száraz, nehezen kezelhető töredezett hajra megfelelő választás a Pantene Intensive Regeneration kollekció!

Normál hajtípusra válassza a Pantene Classic Care termékcsaládot!

Viszkető, korpásodásra hajlamos hajhoz használja a Pantene Anti-dandruff terméket!

 

A jó háziasszony azt is tudja, hogy az egészséges, megfelelő táplálkozás a szépség egyik titka. Néhány kisebb változtatás mindennapi étrendjében segít természetes szépségének megőrzésében.

 

Valljuk, be, mindannyian öregszünk, és ezt a tényt sem a smink, sem a Botox - kúra, vagy szépészeti beavatkozás nem változtathatja meg. Ha természetes módon szeretne fiatalabbnak látszani és egészségesebb lenni, akkor táplálkozzon helyesen, hiszen az egészséges étrend tartalmazza mindazt a vitamint és ásványi anyagot, amelyre a szervezetnek szüksége van.

                                                                                                                   

Táplálkozzon tudatosan!

Az egészséges étkezés már bevált szabályainak betartása mellett - mint a sok zöldség és gyümölcs, sovány hús fogyasztása, valamint kevés zsír és cukor használata -, azzal is elősegítheti fiatalságának megőrzését, ha olyan alapanyagokat is fogyaszt, melynek összetevőiről bebizonyosodott jótékony hatása. Erre kiváló példa a paradicsom: egyre több kutató egyetért abban, hogy a likopin – az a tápanyag, amely többek között a paradicsom piros színét adja – erőteljes antioxidáns hatással bír. Ezáltal, segít megóvni a bőrt a sérülésektől, segít megőrizni a fiatalos külsőt, de még bizonyos rákbetegségek ellen is óv. A likopin felszívódását elsősorban az olajok, zsírok befolyásolják kedvezően, mert, vízben nehezen oldódik, ezért ajánlott feldolgozott formában bevinni a szervezetbe, mint, pl. paradicsomszósz, paradicsomlé, leves.

 

Étkezzen változatosan!

Számtalan olyan „szuperétel” létezik, melyeket bizonyos táplálkozáskutatók már-már az egekig magasztalnak. Emlékszik az áfonyaőrületre, vagy a gránátalma divatra? Azonban ezeket az állításokat általában nemigen tudják a tudósok konkrét bizonyítékokkal alátámasztani. Természetesen javasolt, hogy minél többfajta gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk a nap folyamán! Minél sokszínűbb az asztalra kerülő ételek skálája, annál jobb, mivel így változatosabb tápanyagok kerülnek szervezetébe.

 

Bajnokok reggelije

 A reggeli nagyszerű alkalom, hogy fokozza gyümölcsbevitelét – egy marék szeder, egy fél banán, egy kis mazsola vagy szárított áfonya megadja a testnek mindazt a reggeli lendületet és energiát, amire egy elfoglalt dolgozó nőnek szüksége van. Akkor a tudja a legtöbbet kihozni a reggeliből, ha annak alapja zabkása, vagy egyéb zabalapú gabonapehely, a zab ugyanis egy különleges, könnyen oldódó úgynevezett béta-glükán rostot tartalmaz, amely csökkenti a koleszterinszintet, valamint segít megőrizni a szív egészségét.

 

„Csodavacsorák”

Egy gyors, ízletes vacsora a nap végén segít harcolni az öregedés jelei ellen. Mit szólna hozzá, ha vacsorájához sütés közben tofut is adna?! Ezzel egy alacsony zsír-, ám magas fehérjetartalommal bíró alapanyaggal egészítené ki ételét. A tofu olyan növényi ösztrogéneket tartalmaz, melyek idősebb korunkban óvnak a csontritkulástól. Ha gyakran fogyaszt lazac, makréla, tonhal vagy bármilyen más Omega-3 és Omega-6 zsírsavban gazdag halat, védheti szívét és serkentheti immunrendszerét. Köretnek dobjon össze egy olívaolajjal, citromlével és egy kis fokhagymával megspékelt salátát, így még három egészséges alapanyaggal gazdagítja étkezését.

                                                                                                              

Mi mindenre elegendő negyed óra, öt, vagy akár csak egyetlen perc? Íme, néhány gyors szépségápolási tanács az alapvető kozmetikumoktól az alkalmi sminkig Caroline Barnestól, a Max Factor sminkmesterétől.

 

1 perc
Korrektor segítségével eltüntethetők a szem alatti sötét karikák, és tekintetét anélkül varázsolja sugárzóvá, hogy az túlzottan mű - hatást keltene, vagy öregítené.
Vigyen fel arccsontjára egy leheletnyi réteg rózsaszín, krémes arcpirosítót, mely természetes bőrpírt kölcsönöz. A legjobb választás a rózsaszín Max Factor Miracle Touch krémes arcpirosító, mivel minden bőrtónushoz illik, ezáltal bőre azonnal egészségesebbnek tűnik. A pirosítót csak az arccsontjára vigye fel, így lesz a legtermészetesebb!

2 perc
Ha van további egy perc magunkra: Simítsa ki szemöldökét, majd fesse ki dúsító szempillaspirállal a szempilláit - használhatja például a Max Factor False Lash Effect-et. Így könnyedén drámai és mégis természetes hatást érhet el, anélkül, hogy szempillái elnehezülnének. Amennyiben megfogadja a tanácsunkat, pillantása anélkül lesz izgalmas, hogy bárki azt gondolná; túlsminkelte magát. 

5 perc
A természetes hatás érdekében először masszírozzon egy kevés krémpúdert a bőrébe, majd kövesse az első bekezdésben leírtakat. Ha ezzel is végzett, egy nagyobb ecset segítségével oszlasson szét bőrén egy kis púdert, hogy az apróbb bőrhibák is láthatatlanná váljanak. A púderezés után tegyen fel egy kis szemhéjfestéket, és finoman satírozza szét egy megfelelő ecsettel. Majd kövesse a 2. bekezdésben leírtakat. Ezzel a gyors művelettel a szeme gyönyörű és csillogó lesz. 

15 perc
A hidratáló krém felszívódását követően használjon alapozót, így sokkal finomabb összhatást tud elérni, és sminkje is tartósabb lesz. Az alapozót először az arc T-vonalára vigye fel, majd innen kenje fokozatosan szét. Az egészet fixálhatja egy vékonyka réteg kőpúderrel, majd egészséges pírt kölcsönözhet bőrének por- vagy krémalapú arcpirosítóval. Szemének mélységet kölcsönözhet, ha kéttónusú szemhéjfestéket választ; a világosabb árnyalatot belülre, a sötétebbet pedig a felső szemhéj külső sarkába vigye fel. Ha szeme külső részét kihúzza fekete szemceruzával, akkor szemei optikailag nagyobbnak hatnak majd. Ha kétrétegnyi Max Factor Masterpiece Mascara szempillaspirált visz fel szempilláira, pillantása csábossá válik. Utolsó lépésként húzza ki ajkait kontúrceruzával és tegyen fel egy kis fényes rúzst, vagy szájfényt, például Max Factor Lipfinity Colour & Gloss szájfényt.

                                                                                                      

A szórakozás legfőbb célja, hogy jól érezzük magunkat. Hogy ez valóban így legyen, íme, néhány ötlet az elkápráztató és friss megjelenéshez, ami egész éjjel kitart.

 

Készüljön fel!

Kitalálta már, hogy mit szeretne az esti bulin viselni? Próbálja fel időben az adott ruhadarabokat, beleértve a fehérneműt és a cipőt is! Tisztíttasson, vagy mosson ki mindent, ami kicsit is állott szagúnak tűnik! Egy tiszta ruhának is lehet áporodott szaga, ha az sokáig lóg a szekrényben anélkül, hogy viseltük volna. Ellenőrizze, és javítsa ki a hibákat, sérüléseket, mint például a meglazult gombokat, szegélyeket és cipzárakat. Ha a kiválasztott ruhában nem fogja magát 100 % - osan jól érezni, akkor vagy alakítsa át, vagy inkább vegyen fel egy másikat, mert másoknak is feltűnik, ha kellemetlenül érzi magát. Semmi sem nyújt rosszabb látványt, mint egy elegánsan öltözött nő, aki folyton a csúszkáló melltartóját igazgatja vagy a szoknya elálló szegélyével küzd.

 

Jobb láb előre

Ne hagyja, hogy nagyszerű megjelenését ápolatlan cipői tönkre tegyék! Nemcsak a tiszta, kipucolt cipő a fontos, hanem az is, hogy a cipő sarkai ne legyenek kopottak. Ha kopott a cipője sarka, akkor mielőbb vigye el cipészhez! Egy megfelelően karbantartott lábbeli nemcsak elegánsan néz ki, de hordani is kényelmesebb és hosszabb ideig marad ruhatárunk darabja. Egy zselés talpbetét pedig segít megelőzni lábai égető fájdalmát a parti végére.

 

Szemöldök

Az egész éjszakán át tartó mesés arc alapja a megfelelően ápolt szemöldök. Egy szép ívű szemöldökkel arca még akkor is frissnek, tekintete pedig nyíltnak és vonzónak tűnik, mikor sminkje már kezd fakulni.

 

Pompás kezek

Lehet, hogy egy profi manikűrözés akár egy egész héten át kitart, viszont, ha házimunka közben gumikesztyűt visel, akkor egy házi körömfestés is kibírhat egy hétvégét. A titok nyitja csupán az, hogy a különböző rétegek felvitele között hagyjon minden réteget teljesen megszáradni! Egy alapréteg után vigyen fel két réteg körömlakkot, majd végül egy színtelen fedőréteget! Lehet, hogy ezzel elmegy egy órája, de a befektetett munka bőven megtérül. A manikűrt ráér a buli előtti este megcsinálni.

 

Hajlakk

A hajlakk akkor is segít megőrizni frizuráját, ha egész éjjel kiengedve hordja. Használatával makacsul elálló hajtincseit is rendre bírhatja, vagy göndörödő hajtincsei is egyenesek maradnak.

 

Hordozható sminkkészlet

Kézi sminkkészletében nincs szükség sok dologra. Például a Max Factor Crème Puff kompakt arcpúder nagyon jó, ha kéznél van, mert szórakozás közben pillanatok alatt varázsolhatja csillogóvá vált bőrét ismét mattá. A sminkkészlet elengedhetetlen darabja egy tartósabb rúzs vagy szájfény is, hogy külseje üde maradjon. Alkohol, füst és fáradtság ellen az egyik legjobb ellenszer a szemcsepp! Ha szemei bepirosodtak vagy elfáradtak, cseppentsen mindkét szemébe, hogy pillantása ismét órákra szikrázó lehessen!

                                                                                               


Színes körmök
A téli hónapokban inkább a visszafogottabb, sötétebb színek jöhetnek szóba a körmökön is. De mi a helyzet nyáron? A legfeltűnőbb minták és színek, a leghosszabb körmök a divatosak. Ha van egy pink színű körömlakkod de eddig nem merted használni, akkor itt az ideje hogy elővedd. Ezen a nyáron különösen sok hangsúly van a színeken, legfőképp a piros, citromsárga, zöld, pink és a lila hódít. Ha van extrém színű körömlakkod vedd elő, ha nincs, itt az ideje hogy beszerezz egyet!

Elbűvölő szempillák

Nyáron különösen vigyázni kell a szempillaspirállal, hisz ebben a nagy melegben megizzadunk, könnyen elkenődhet, így nem árt egy vízálló fajtát választani, már csak azért is, ha mész strandra nem kell odafigyelned hogy mikor fröcskölnek le vízzel. Ha úgy érzed nem elég hosszúak a szempilláid, akkor válassz műszempillát, hisz ilyen forróságban kényelmesebb megoldás mint egyfolytában azon aggódni hogy mikor kened el. A tincses műszempillát akár otthon te is felrakhatod magadnak anélkül, hogy akármilyen gondot jelentene számodra. Még jobban megbolondíthatod a tekinteted, ha szép cicás szemeket varázsolsz magadnak egy tussal, amellyel húzol egy csíkot a felső szempilláid tövében, ami még nagyobbá teszik a szempilláidat.

Gyönyörű ajkak

A legjobban fénylő szájfények a Miss sporty márka nevéhez fűződnek. Az átlátszó szájfény remek és nagy természetes egy nyári sétáláshoz, mozizáshoz. Ha szeretnél egy kis színt vinni a szádhoz, akkor a kedvenc rúzsoddal alapozd meg a színt, majd jöhet a szájfény. Ezzel nem csak hogy növeled a rúzsod tartósságának idejét, de gyönyörű csillogást is biztosít.

Csillogó szemhéj

Minél színesebb a ruhád, annál több variáció lehetséges a szemhéj kifestéséhez. A ruhád színével mindig passzoljon a szemhéjpúdered, így teljesen összhangban lesz az öltözéked és a sminked. Ha kiválasztottad a megfelelő sminket, akkor itt az ideje, hogy megosszunk veletek egy titkot: Ha a szemhéjpúdert egyenletesen viszed fel a szemhéjadra, akkor kancsallá teszi a tekinteted. Tehát ha szép cicás tekintetet szeretnél akkor kívülről befelé világosodjon a sminket. Ez könnyen megoldható hisz a legtöbb szemhéjpúderben több árnyalat van egy dobozkában. 
Korall szín a tökéletes bőrért
A tavalyi szezonban a barnás árnyalatú pirosítók voltak a nyerők, ebben az évben már a narancsszínűek hódítanak. Keress bronzos árnyalatot a pirosítók között, így a napbarnított bőrön szinte alig észrevehető, ám mégis üde és friss csillogást biztosít. Ha a bőröd színe világos sincs baj, hiszen ez a szín átmenetet képez a barna és a rózsaszín között, így minden bőrszínre remekül passzol. Válassz egy bolyhos pamacsot és az arccsonttól kifelé sepregető mozdulatokkal simítsd el a sminket. Ha szabad vagy, akkor különösen hasznos ez a smink, hisz a férfiaknak az elpirult (ebben az esetben pirosított) arcbőr azt üzeni, hogy nyitott a hölgy egy kapcsolatra.

 

 

 

                  NYÁRI   SMINK                                                                  

Nyáron mivel izzadunk folyik rólunk a víz ilyenkor nem éreznénk magunkat jól talpig sminkben,izzadságtól ragadva.

Itt van néhány jó tanács hogyan is sminkeld magad nyáron.

 

1.Sminkelés előtt fontos az arc tisztítása.Biztos mindenkinek van kedvenc arctisztítója ezt nyáron is használhatja.Arctisztítás után krémet is használhatsz de csak nagyon minimálisat mivel nyáron a bőr is hamar zsírosodik és ha túl sok krém van rajta az csak izzadtan fényesnek tűnik.A legjobb ha egy leheletnyi hidratáló krémet használsz.

2. Pattanás,miteszer: Ha ilyen "csúfság" van arcunkon akkor tehetünk rá púdert de semmiképpen sem korrektort.A púder lehetőleg porpúder az arc zsírosabb részeit lemattítja.

 

3.A szem sminkelése:Ne használjunk erős , nehéz színeket csak lágy paszteleket. A kontúr sem épp tanácsos használni ezért ha nem érzed arcod teljesnek csak elsatírozva használd mert a nagy melegben elfolyhat.

 

4.A szemhéj: Próbálj minnél világosabb nyárias színeket használni pl: citromsárga,almazöld,rózsaszín,halványlila.És nagyon divatos tud lenni ha ruhádhoz ugyan olyan színű szemhéjport használsz.

 

5.Szempillaspirál: Ha valaki nagyon izzadós vízálló szempillaspirált használhat.Ráadást most a vidám,színes szempillaspirál:kék,zöld, lila nagyon divatos.

 

6.Szájfény:A szájat vagy csak fiatalos rózsaszínes, narancsos rúzzsal fessük ki , vagy csak szájfénnyel,kontúr nélkül.

 


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Viagra Remboursement LesDuch

(LesDuch, 2019.08.24 14:51)

Wirkung Cialis 20 [url=http://ciali10mg.com]canadian pharmacy cialis[/url] Acheter Viagra En Europe

Prezzo Viagra 50 Mg LesDuch

(LesDuch, 2019.02.25 02:58)

Cialis Comprare Farmacia [url=http://cialiorder.com]generic 5mg cialis best price[/url] Cheap Generic Synthroid Achat Orlistat Vaginal Infections And Amoxicillin